Ebben szerepet kap empátiás készségünk is. Ezen készség birtokában nem csak a mindennapi életben, de munkánkban is sokkal eredményesebben tudunk boldogulni.
3 szintű modulrendszer
A tréning alapvetően három modulból épül fel. Az első modul keretén belül tisztázzuk a fogalmakat és közös "nevezőre" hozzuk a csoportot. Célunk nem más, mint gyakorlati példákon keresztül demostráljuk, hogyan lehet kezelni a különböző nehézségeket okozó érzelmi megnyilvánulásokat. A második modul játékos önismeretei feladatokat tartalmaz. Fókuszban a résztvevők önismerete, önképe. Hogy mennyire ismerik saját érzelmi egyensúlyukat, milyen az alapvető viszonyuk az emberekhez, ismerik-e saját gyengeségeiket. Hogyan viszonyulnak az élet ezernyi helyzetéhez, feladatához. Feltérképezzük, megvizsgáljuk, közösen megbeszéljük, hogy az embereknek milyen a viszonya az "érzelmeikkel". Milyen módon kezelik őket (elkerülés, tagadás, versengés, tanulás és alkalmazás) vagy akár használják kommunikációjuk során. A harmadik modul az eddigiek összefoglalása és a feladatok közben átélt élmények, tapasztalatok feldolgozása illetve tovább gondolása, átültetése a mindennapok gyakorlatába. Arra hívjuk fel a résztvevők figyelmét, hogy létezik hat olyan lépés, amelyeket megtehetnek annak érdekében, hogy észrevegyék a jó oldalát a negatív érzéseiknek, felkészítsék magukat ezekre, illetve tanuljanak belőlük, továbbá feldolgozzák az általuk okozott fájdalmakat.
Kiknek ajánljuk?
Elsősorban azoknak, akiknek a mindennapi munkavégzés során gyakran kell uralkodni érzéseiken, mivel gyakoriak a konfliktusok, veszekedések, személyeskedések stb.
Szolgáltatással, ügyfélszolgálatokkal, partnerkapcsolatokkal foglalkozó csapatoknak, vezetőknek.
Problémák, hibák esetén a megoldás általában "bűnbakkeresés" és az egyszerűbb eszközök, mint kirúgás, átcsoportosítás használata. Ezt elkerülendő is ajánljuk a programot.
Hogyan dolgozunk?
Akár a munka, akár a magánélet területén hasznos lehet ez a tréning mindenki számára. Munkánk során nem "csoportterápiás" módszerekkel dolgozunk. A feladatok, gyakorlatok értékelése nem az egyén reflektorfénybe helyezésével történik, útmutatásaink alapján mindenki le tudja vonni a számára hasznos következtetéseket. Azt gondoljuk, hogy egy munkahelyi tréning elsődlegesen nem azt a célt szolgálja, hogy analízáljuk a résztvevőket és munkatársaik előtt oldjuk meg akár komplex problémáikat. A hasznos tudnivalók átadása mellett mindig arra törekszünk, hogy a csapat jól érezze magát és kellemes emléket őrizzen a képzésről.
A tréning végleges kialkakítása személyes egyeztetést követően történik. A program remekül összekapcsolható outdoor - elsősorban bizalomépítésre fókuszáló - programjainkkal.
ActiveZone infoline: (+36.20) 478 25 17 e-mail:
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
-
font size
decrease font size
increase font size
- Print E-mail
Read 836 times
Published in
Szakmai tréningek
EQ, Érzelmi intelligencia
- önállóan fejlesztett programok
- megrendelői igényre szabva
- teljes körű szervezéssel
- legjobb ár/érték arány
- megrendelői igényre szabva
- teljes körű szervezéssel
- legjobb ár/érték arány
- szervezési javaslatokkal
- gyakorlati tanácsokkal
- szálláskereséssel, foglalással
- btl hozzávalókkal
- gyakorlati tanácsokkal
- szálláskereséssel, foglalással
- btl hozzávalókkal
- Kérjen ajánlatot!
- Beszéljük meg személyesen!
- Hívjon: +36 20 478 2517
- Írjon: info@activezone.hu
- Beszéljük meg személyesen!
- Hívjon: +36 20 478 2517
- Írjon: info@activezone.hu
Keressen cím alapján programot!
Prev
Next
Programcímek