A program célja, hogy a csapatok lehetőség szerint a térképen található minden állomást megtaláljanak és a lehető legtöbb pontot szerezzék a feladatoknál is, ezáltal megnyerjék a borlovagok versenyét. A csapatoknak útközben különböző kincseket, üzenetek kell megtalálniuk és játékos, könnyed hangulatú de közös munkát és együtt gondolkodást igénylő feladatokat megoldaniuk. Ügyességi játékok sora várja a bátor kalandorokat.
Kiknek ajánljuk?
Azoknak, akik szeretik a jó borokat és szívesen összemérnék tudásukat társaikkal, továbbá szeretnének még többet megtudni a magyar borok világáról. Csapatépítő feladatok a tréning során a teljesség igény nélkül:
• „Dugóhúzás” - logikai feladat
• „rekeszvár építés a borért” – ügyességi magas kötéltechnikai feladat
• Hordó-darts
• Haragos védőszentek kiengesztelése
• Palackposta
• „egy pohár bor” megmentése Bacchus számára
• szőlő felismerő verseny
• Logikai és humoros feladatok
• „Bor felszolgálási verseny” kicsit másképp, más körülmények között
• Borfelismerő verseny
Kiegészítő programajánlatunk
• Borkóstoló
• Gourmet borvacsora
• Sajtkóstoló
• Pincelátogatás
• Szőlőtaposás
• Lovaskocsikázás
• Jeep túra sofőrrel
Legújabb ajánlatunk a már méltán népszerű Villányi, Egri, Balatoni és Szekszárdi borvidék mellett
Barangolja be az Ezerjó kevésbé ismert borútját dzsipekkel vagy lóháton esetleg túrázással összekötve vagy lovaskocsin.
Kérje "csoportra-szabott" ajánlatunkat az
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
e-mail címen vagy vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal a +36 20478 2517 vagy pedig a +36 20 9948 848 telefonszámon.
Válassza ki a szimpatikus programokat, kérjen ajánlatot, a pontos forgatókönyvet kidolgozzuk Önnek.
-
font size
decrease font size
increase font size
- Print E-mail
Read 1078 times
Published in
Outdoor tréningek
Borok Útja verseny
- önállóan fejlesztett programok
- megrendelői igényre szabva
- teljes körű szervezéssel
- legjobb ár/érték arány
- megrendelői igényre szabva
- teljes körű szervezéssel
- legjobb ár/érték arány
- szervezési javaslatokkal
- gyakorlati tanácsokkal
- szálláskereséssel, foglalással
- btl hozzávalókkal
- gyakorlati tanácsokkal
- szálláskereséssel, foglalással
- btl hozzávalókkal
- Kérjen ajánlatot!
- Beszéljük meg személyesen!
- Hívjon: +36 20 478 2517
- Írjon: info@activezone.hu
- Beszéljük meg személyesen!
- Hívjon: +36 20 478 2517
- Írjon: info@activezone.hu
Keressen cím alapján programot!
Prev
Next
Programcímek